Könyörgöm, higgyék el, nem vagyok bűnös! Nem tettem semmit, amit a zsidóság felróhatna nekem, mert kiálltam az antiszemitizmus ellen és soha nem bántottam senkit származása vagy vallása miatt. Soha nem néztem tétlenül, ha gyengébbet bántanak, mindenkor felszólaltam gyűlölködés ellen. Habár számos hibám ismert, higgyék el, nem vagyok felelős a holokausztért!
Ez járt fejemben, hazafelé jövet az élet menetéről.
A kocsiban végig a bűntudat nyomasztott, és bizony akaratlanul is lesütött szemmel kellett álldogálnom a rendezvényen és hallgatnom a magyarságnak felrótt bűnöket. Részben erről volt szó ugyanis a rendezvényen, mintha csak aktuálpolitikai kérdésként arra az ostoba szoborra történő reflektálásként mindenki a magyarság bűnét emlegette volna, amit az le akar tagadni. Ezt tette szerintem világosan az amerikai külügyminisztérium képviselője és ezt tette részben a kanadai élet menete szervezet nemzetközi igazgatója is beszédében. Emiatt sugallta ezt számomra részben a rendezvény, így úgy éreztem magam, mint aki házhoz ment a pofonért. Mint aki bűnt követett el, és azt le akarja tagadni.
Nyilván voltak a rendezvénytől elvárt, megható pillanatok is, de van, amivel már csak így utólag szembesültem, felvételről. Ilyen volt a német vendég, aki édesapja bűnéért kért bocsánatot. A megemlékezéssel kapcsolatban jobb lett volna ilyen őszinte és elgondolkoztató üzenetekre koncentrálnia a szervezőknek, mert hatásosabb lehetett ez, mint némely más beszéd, ami a bűnösséget ecsetelte.
Jó szívvel mentem oda, mint arról azt megelőzően írtam: meggyőződéssel, hogy ott kell lennem. Gondoltam, hogy fontos politikusként részt vennem ebben a nemzeti gyászban, az értelmetlenül meggyilkoltakra való megemlékezésben, és azt ígérték a szervezők közleményeikben, hogy az élet menete majd arról szól, hogy megtanítsa a holokauszt leckéit. Arról, hogy megmutassa a jövő generációinak, hogy miért kell megfogadniuk, hogy ez soha többé nem fordulhat elő. Ugyanakkor inkább az a benyomásom volt, hogy kevés kivétellel, jelentős részben a beszédek arról szólnak, hogy megnevezzék a felelősöket.Több esetben is felmerült, tehát a magyarság milyen komoly jelentőséggel bűnös, és ez nem úgy, mint az adott kor politikai vezetése, mint egy eltűnt korszak kegyetlen kormánya, hanem általánosan emlegetve a magyarságot.
Elsőként is az bánt, hogy a magyarságot így összefoglalóan említették, mint nemzeti identitást. A teljes magyarság felelősségét.
Szerintem, amiatt nem vagyok antiszemita, vagy rasszista, mert jó embereket és rossz embereket ismerek csupán, más alapján nem különböztetek. Amíg Rejtő Jenőt elfogadom jó magyar írónak, Radnótit jó magyar költőnek, addig én kiállok amellett, hogy az embert soha nem lehet megítélni a származása alapján, mert életük, tetteik minősítik az embert. A holokauszt ügyében felelősségről lehet beszélni tettek miatt, de ebben nem igazán látom egy nagy halom magyar felelősségét, mert a magyarság keretébe beletartozok én is, és a magyar zsidóság is értelmezésem szerint. A rendezvényen pedig így került említésre, és így bűnösnek mondták mindazokat a áldozatokat is, akik magyarként, magyar zsidóként haltak értelmetlen mártírhalált. Én elhittem, hogy a magyar zsidóság magától értetődő módon része a magyarságnak, és a magyarság bűneinek említésével egyben a magyar zsidóságot is bűnösként emlegették a felszólalók, ami értelmetlen butaság. Az áldozatok nem lehetnek bűnösök is egyben.
Bizonyos, hogy a magyarságból sokan voltak felelősek a tragédiáért. Bizonyos, hogy vezető politikusok, gonosz politikai erők munkálkodtak, és ahhoz kollaboránsként sokan asszisztáltak, akinek felelősségük van a történtekben. Egy gonosz kor gonosszá tett emberei.
Szerintem épp úgy felelőtlenség azonban, és súlyos hiba bűnösként mondani ki az egész magyarságot emberöltőn átívelően, mint ahogy ártatlanként beállítani azt. Ha az a sok vitát kiváltó szobor sokaknak arról szól, hogy a “magyarság” (pedig csak annak jelenlegi kormánya és talán annak támogatóinak egy része) tagadni akarja a magyarság felelősségét, akkor a felháborodás nyilván jogos, mert egy kor történelmi felelősségét eltagadni bűn. De a szememben épp úgy bűn annak a történelmi múlton jelentősen túlmutatóan felelősének mondani ki mindenkit, aki sorsközösségként magyarnak vallja magát, részben mert ezzel a ma élő magyar zsidóság felelősségét is kimondják, épp úgy értelmetlenül, ahogy az enyémet, pedig higgyék el: nem vagyok bűnös. Sem szüleim, akik közül egyedül édesapám élt már a szörnyűségek idején, de épp csecsemőként, sem feleségem, sem bátyám, sem unokatestvéreim, akik mind magyarok. Szerintem mi nem vagyunk bűnösek mások által elkövetett bűnökben, de elismerjük annak a kornak a bűnét. Főként nem bűnösek ártatlannak született gyermekeim, akiket szeretetre nevelek és egyben jó magyarnak is. Elmentem a megemlékezésre, hogy kifejezzem őszinte együttérzésem, de mást ma már sajnos nem tehetek. Én nem szavaztam arra a kormányra, aki a zsidóság érzelmeit sértő szobrot akarja állítani, én nem kértem a szobrot.
Bizonyos, hogy a magyarságnak már szembe kellett volna néznie múltjával, és azok az országok, ahol nem katonai diktatúrával szervezett államhatalom jött létre a világháború után, ez már meg is történt. Idejekorán szembenéztek felelősségükkel még azok az emberek, aki éltek akkor, amikor a szörnyűségek történtek, szembenéztek, vállalták a felelősséget, így nem örökítették azon bűnök felelősségét hetedíziglen utódaiknak. A magyarság ezen történelmi és politikai okok miatt nem tette meg, nem nézett szembe a múltjával, elmulasztották elismerni a felelősségüket azok, akik ebben érintettek voltak még morálisan, mert hallgatásukkal, elfogadásukkal passzívan hozzájárultak a szörnyűségekhez. Nem tudom mikor volt itt a pillanat, amikor (több más dologgal együtt) ezzel is szembe kellett volna néznünk, elismerni az ország szerepét, elzárkózni attól, kifejezni sajnálatunkat, és vállalni, hogy ebben a Magyarországban soha nem fordulhat ilyen elő.
De talán még nem késő. Ahogy a német hölgy elismerte apja bűnét, és bocsánatot kért azért, úgy mi is megtehetjük ezt egyénenként, akár egyben, de kérem, ne mondják ki azt, hogy mindenki bűnös, és ez örökre így marad. Abban, ami történt nem pusztán a zsidóság és sokan mások haltak értelmetlen mártírhalált, hanem az emberiség tragédiája volt ez, mert nincs más faj a földön, ami fajtársainak következetes kiirtását tenné meg, mert az nem pusztán embertelen és felfoghatatlan, hanem evolúcióellenes, természetellenes magatartás is egyben. Az emberi faj szocializációjával elérte a fajának sikerét, és a holokauszt a faj evolúciós sikerének totális összeomlása is egyben így az emberi faj kudarca. Mindannyian vesztettünk, de mindannyiunknak tanulnunk is kell ebből.
Áder János köztársasági elnök úr nagyon érdekes és elgondolkoztató beszédet mondott ezen a napon, amit mindenki figyelmébe ajánlok, aki megtalálja Interneten, sajnos nekem nem sikerült.
Számomra a menet pillanatainak egyik legdöbbenetesebb része volt, amikor néhányak közül, akik odajöttek a mellettem vonuló Andrást gyalázni, az egyik odáig ment, hogy András jelenlétének jogosultságát is megkérdőjelezte, és árulónak bélyegezte meg. Döbbentem hallgattam a hölgyet, néztem gyűlölettől szikrázó tekintetét, hallottam pocskondiázását, és egyet kellett értenem egy mellettem vonuló lány szavaival, aki azt mondta: “ennyi gyűlölettel ha nem zsidónak születik, akkor náci lenne.” Pedig ilyen és ehhez hasonló emberek támadják Andrást elvei miatt, amiatt az elhíresült Kálmán Olga interjú miatt, miközben jó néhányan hősként tüntetik fel a szobor körül kordonbontó politikusokat.
Elmennek mind a fenébe!
Elmehet a fenébe Gyurcsány Ferenc is és Bajnak Gordon is a nagy kiállásával!
A DK és az Együtt féle pártok szobor körüli álszent hisztériája mélyen felháborít immár, mert a mai politikai helyzetért, a szélsőségek megerősödésért ők valamennyien épp úgy felelősek, ahogy Orbán Viktor, vagy Vona Gábor az. Semmivel nem kisebb a felelőssége Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak, akik miniszterelnökként irányították az országot, de semmit nem tettek azért, hogy a magyar társadalom végre szembenézzen a múltjával és objektíven lássa nemzetének bűneit.
Kimondja azokat és biztosítsa, hogy a magyarság tudjon arról, és elvállalja azt. Németország azért tudott túllépni ezen, mert nem seperte szőnyeg alá a témát, nem akarta megmásítani a történelmet, és elismerte felelősségét, bűnét, és így a bűn nem hullott tovább a következő generációkra. Vajon ezek a volt magyar miniszterelnökök milyen kormányzást folytattak, ha abban megerősödtek az antiszemita indulatok? Hogy lehet ártatlanként és kordonbontó hősként tetszelegni, mikor ők maguk semmit nem tettek kormányzásuk alatt azért, hogy végre a magyarság fel tudja dolgozni azt a traumát, amit a XX. század okozott a magyarságnak. Nem tettek nem csupán a holokauszttal való nemzeti szembenézésért semmit, mint ahogy nem tudtak féket vetni a szélsőjobb megerősödésének, vagy épp a kommunista árnyak, lehallgatások és megfigyelések ügyének is agyonhallgatását segítették elő csak döntéseikkel, amivel a társadalmi feszültséget csak növelték.
Együtt érzek mindenkivel, akinek értelmetlen halált haltak családtagjaik, barátaik, szeretteik. Őszintén fájlalok minden halált, azokét is akik a holokausztban haltak meg, és azokét is, akiket katonaként rendeltek ki egy értelmetlen célért vívott háború frontjára, mint ahogy fáj minden egyéb civil halál is. Épp úgy ég és fáj bennem mindez, de kérem, higgyék el: sem én, sem a gyermekeim nem bűnösek a történtekért, és vissza kell utasítanom azt a retorikát, amely az áldozatokból is bűnöst csinál!
Ez a megközelítés épp úgy hibás és vétkes, mint ahogy az hibázik és vétkezik, aki a felelősséget teljes egészében másra kívánja hárítani, és a történelmet hamisítva a kor politikai vezetőit ártatlanként akarja bemutatni.
Ha a rendezvény arról is szól, hogy mik a holokauszt tanulságai, akkor szerintem arról is szól, hogy nem lehet korokon átívelően, kollektíven egy nemzetet, egy vallást, egy csoport felelősségét kimondani olyan bűnökért, amit nem követett el. Ennek a leckéjéből okulva tehát nagyon szépen kérem és alázattal: ne tegyenek engem, és még sok honfitársamat bűnössé olyanban, amit nem mi követtünk el, ne mondjanak ki felelősnek. Én fogadom, hogy politikusként minden el fogok követni azért, hogy csökkenjen az országban az antiszemitizmus, hogy befogadóbb, toleránsabb országot építsünk utódainknak, és egy szebb, igazságosabb, békésebb jövő köszönthessen ránk. Ehhez nézzünk szembe a múltunkkal, mondjuk ki a történelmi felelősséget, és lépjünk tovább végre, és szüntessünk meg minél több éket, amit közénk vernek, magyar és magyar közé.
A bejegyzés forrása: Sallai Róbert Benedek Facebook oldala: https://www.facebook.com/sallairobertbenedek/posts/280238362136819?stream_ref=10
Az utolsó 100 komment: